Már a leggazdagabbak sem kaszálnak annyi pénzt, mint eddig
Gazdasági Rádió, MTI, 2008. október 2. 13:36A munkaviszonyból származó legnagyobb jövedelem meghaladta az 1 milliárd forintot, mintegy 300 millió forinttal kisebb a 2006. évi topjövedelemnél.
A munkaviszonyból származó átlagos bérjövedelem tavaly 6,3 százalékkal emelkedett, és megközelítette a havi 149 ezer (évi 1,783 millió) forintot. Az előző évben a havi átlagbér 140 ezer forint volt.

Jelentősen, 164 ezer fővel - 1,043 millióra - csökkent a minimálbérnek megfelelő vagy annál alacsonyabb jövedelmet bevallók száma. Kétmillió forint feletti összevont jövedelmet az adózók 26,2 százaléka vallott be, ők az összes jövedelemből 59,3, a bevallott szja-kötelezettségből 79,6 százalékkal részesednek. Hatmillió forint feletti éves jövedelme közel 140 ezer adózónak volt.
Az adó fizetésére kötelezettek száma 249 ezer fővel, 3,663 millióra emelkedett. A számottevő növekedés oka, hogy az adójóváírások - 2007-ben először - nem fedezték a minimálbér után felszámított adó teljes összegét, emellett a nyugdíjjövedelem megjelenése és a kedvezmények szigorítása játszott szerepet.
Az adóhatóság elnöke elmondta: közel 4,5 millió szja- bevallás, illetve munkáltatói elszámolás érkezett az adóhatósághoz, az előző évinél 86 ezerrel több személytől. Tovább növekedett az önbevallók aránya, elérve a 79 százalékot, míg a munkáltatói elszámolások és az adóhatósági megállapítások (adam) száma mérséklődött.
Az adam-mal, amit az előző évi mintegy 9 ezerrel szemben már csak mintegy 5 ezren vettek igénybe, az APEH elnöke szerint most találkoztunk utoljára, ugyanis jövőre - ha a parlament jóváhagyja - helyette egy új filozófián alapuló, egyszerűsített bevallást vezetnek be, aminek lényege az önadózás adóhatósági támogatása.
A magánszemélyek 2007-re közel 7.972 milliárd forint összevont jövedelmet vallottak be, 1.031 milliárd forinttal - 14,8 százalékkal többet az előző évinél. A bérdinamikát messze meghaladó növekedési ütemet elsősorban a nyugdíjjövedelemnek az összevont jövedelembe visszakerülése okozta, ennek hatását kiszűrve a növekedés 7,9 százalék - 549 milliárd forint - lenne.
A kedvezményeket vizsgálva kiderül: 884 ezer adóalany nem élt egyetlen kedvezmény igénybevételének lehetőségével sem.
A tavalyi évre 283 ezer személy vallott be összesen 25,180 milliárd forint különadót, az egy főre jutó összeg 89 ezer forint volt. (A magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak 6.748.850 forint feletti jövedelem esetén 4 százalékos különadót kellett fizetniük.)
A vállalkozók 44 százalékának (118 ezer fő) bevétele nem érte el a jövedelem minimumot (a korrigált bevétel 2 százaléka), de az arra vonatkozó rendelkezés alapján állapította meg adóját, a kiegészítő nyilatkozattételi lehetőséggel kevesebb mint 1 százalékuk (2.500 fő) élt. Az eredmény után vállalkozói szjá-t vallók száma közel két és félszeresére (196 ezer fő) emelkedett. A vállalkozói szja-kötelezettséget közel 1 milliárd forinttal növelte a minimum adóalap bevezetése.
Friss híreink
- NGM: jól működik a bérkompenzációs rendszer
- Óriásit ugrott a forint
- Elkerüli a széles nyomtávú vasút Magyarországot?
- Magyarország eredményes a veszélyes termékek felkutatásában
- Megugrott az ipari termelés az Egyesült Államokban
- Nemzeti védjeggyé válhat a Hotelstars
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Bankártanácskozás a hitelminősítők hatalmáról
- Pontosítanák a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt
- A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Tranzakciós illeték - Patai: lesz megállapodás a kormánnyal
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Új Btk: "egységes és korszerű törvénykönyv a cél"
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




