A fejlesztési tárca vitája az Energiaklubbal a gázárról
Gazdasági Rádió, 2011. január 8. 21:48A legtöbbet fogyasztók esetében is csupán 10% körüli emelkedésre lehet számítani, hiszen minden fogyasztó jogosult 1200m3-ig az alacsonyabb gázdíjra.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kommunikált sávhatárok és árváltozási arányok a Magyar Energia Hivatal adatsorát alapulva véve készültek. A Magyar Energia Hivatal (Hivatal), mint minden esetben, a sávos árrendszer kialakításánál is az egyetemes szolgáltatók adatszolgáltatására támaszkodott. A Hivatal által használt egyetemes szolgáltatói adatok hivatalosak és a teljes 20 m3/h alatti fogyasztói kategóriára érvényes országos átlagot tükrözik.
Ezzel szemben az Energiaklub számításait a gyorsjelentésben foglaltak szerint saját, 2000 fős mintán alapuló országos reprezentatív adatfelvétele nyomán készítette el. A tanulmány 7. lábjegyzetében a szerzők jelzik is: „Megjegyezzük, hogy a kérdőív átlagos havi gázszámla-összegre vonatkozó kérdésére adott válaszokból számított érték, illetve a miniszter által közölt adat közti eltérés, legalábbis részben, adódhat a kérdőívben feltett kérdés jellegéből adódó pontatlanság miatt is.”
Meglátásunk szerint az egész országra kiterjedő szolgáltatói adatszolgáltatáson alapuló statisztikák (lévén hogy azok tartalmazzák például az egyetemes szolgáltatási körön belül, 20m3/h kapacitás alatt vételezésre jogosult kisvállalkozások és kisüzemek adatszolgáltatását is, nem pusztán csak a háztartásokét) jóval pontosabb képet festenek a fogyasztási viszonyokról és jellemzőkről, mint a néhány ezer megkérdezett háztartás adatszolgáltatása alapján felvett felmérési minta.
Nem szabad elfelejteni, hogy a végfelhasználók által fizetendő gázár alapvetően két fő alkotóelemből épül fel: az alapdíjból és a gázdíjból. A kormány döntése értelmében az alapdíj egyik egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztási kategória számára sem emelkedett, a gázdíj esetében pedig két árkategória került meghatározásra.
Az I. kategóriára érvényes gázdíj az ármoratórium során befagyasztott díjmértéket tartalmazza. Ez a kategória 1200m3 éves fogyasztásig (a nagycsaládosok esetében ezen felül ebbe a díjkategóriába tartozik a gyermekek után járó jóváírással megemelt fogyasztás is - részletek lásd alant) minden az egyetemes szolgáltatásban 20m3/h alatti kapacitással vételező fogyasztóra érvényes. Tehát ekkora gázmennyiség minden érintett fogyasztó számára a moratórium során befagyasztott árakon kerül értékesítésre.
A II. kategória megemelt gázdíja csak az ezen felül vételezett gázmennyiségre vonatkozik. Értelemszerűen egy fogyasztó minél több gázt használ, az éves fogyasztásának annál nagyobb részét képezi a magasabb díjú gáz, tehát ezen "extra" fogyasztás mértékének megfelelő arányban emelkednek az éves gázköltségei.
A jogszabályokban meghatározott II. árkategóriában valóban 12-16%-kal emelkedett maga a gázdíj, azonban a fogyasztók által ténylegesen megérzett gázáremelés – vagyis a fizetett gázszámlákban megjelenő áremelés – a legtöbbet fogyasztók esetében is 10% körül adódik, hiszen minden fogyasztó jogosult 1200m3-ig az alacsonyabb gázdíjra.
Ez azonban nem mond ellent a korábban bemutatott 500m3-enkénti fogyasztási sávokhoz számított átlagos áremelkedési mértékeknek, hiszen a fogyasztó által ténylegesen megérzett áremelés a két árkategória díjából (ezek éves fogyasztáson belüli arányából) és a tényleges fogyasztásából adódik, mely jogszabályi rendelkezés nélkül is, a korábban bemutatott áremelési sávoknak megfelelően alakul.
A fentiek alapján tehát a fogyasztóknál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében, kommunikációjában és sajtótájékoztatóján bemutatott mértékben jelentkezik majd éves szinten a kifizetett gázszámlákban az áremelés hatása.
Kapcsolódó cikkek
- Nem lehet megtudni a paksi bővítés árát
- Biomasszások a visszamenőleges támogatáscsökkentés ellen
- Újabb milliárdokat vállalt be az állam energiaügyben
- Verseny a gázpiacon a lakossági fogyasztókért
- Energiatakarékoskodás hitelből
- Kit érdekel 15 év alatt 280 millió forint megspórolása?
- Májusban Budapest a régió energetikai találkozópontja
- Rugalmasabb pályázatkezelést ígérnek a panellakóknak
- Könnyebben leszámolhatnak adósaikkal a közszolgáltatók
- Vállalkozói megállapodások útját egyengette Orbán Kairóban
Friss híreink
- NGM: jól működik a bérkompenzációs rendszer
- Óriásit ugrott a forint
- Elkerüli a széles nyomtávú vasút Magyarországot?
- Magyarország eredményes a veszélyes termékek felkutatásában
- Megugrott az ipari termelés az Egyesült Államokban
- Nemzeti védjeggyé válhat a Hotelstars
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Bankártanácskozás a hitelminősítők hatalmáról
- Pontosítanák a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt
- A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Tranzakciós illeték - Patai: lesz megállapodás a kormánnyal
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Új Btk: "egységes és korszerű törvénykönyv a cél"
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




