Az olajbevételek megosztása még kérdés a kettévált Szudánban
MTI, Gazdasági Rádió, 2011. február 8. 06:27Omar el-Besír hétfőn Kartúmban közzétett elnöki rendeletében hangsúlyozta, hogy tudomásul veszi a déli országrész leválását, miután - mint utalt rá - tájékoztatták őt a január közepén rendezett referendum hivatalos végeredményéről.
A népszavazás immár hivatalos - helyi idő szerint hétfő este közzétett - végeredménye szerint a déliek 98,83 százaléka voksolt az elmaradott, de kőolajban gazdag régió elszakadása mellett. A referendumot az országban két évtized át dúló, mintegy 2 millió halálos áldozatot követelő polgárháború lezárása után öt évvel rendezték meg.
"A referendum végeredménye ismert, és a déli országrész elszakadásáról született döntés" - ismerte el az elnök, hangoztatva, hogy a szudáni kormány elfogadja és tiszteletben tartja a dél-szudániak akaratának a kinyilvánítását. Televíziós nyilatkozatában az államfő kijelentette azt is, hogy kormánya együttműködésen alapuló, jó kapcsolatokra törekszik az új déli szomszéddal.
A déli országrész függetlenségének a kihirdetését július 9-re irányozták elő. A zavartalan kettéválás előtt azonban még több gyakorlati kérdést kell megoldani, így a többi között meg kell állapodni a nyersolaj-bevételek megosztásáról, valamint a határ pontos kijelöléséről.
Kapcsolódó cikkek
- Az árutőzsdék lekörözték a részvénypiacokat
- Spórolás miatt egyre többen mondanak le a csomagtartójukról
- Semmi sem ment meg az újabb benzinár-emeléstől
- Nyersanyagért Kína adósává teszi a fél világot
- Riasztó kőolajár
- A kormány tanulmányozza a benzinárat
- Jó hír az autósoknak? Zuhan az olajár
- A görög válság miatt 3 dollárt csökkent az olaj ára
- Obama felrántja az olaj árát?
- A görög problémák olvasztják az olaj árát is
Friss híreink
- Felkorbácsolta az olajárat az iráni embargó
- Vizsgálóbírók kezében a volt IMF-vezér ügye
- Ukránoknál a gázáremelés az IMF-támogatás feltétele
- Az új kormányrendelet 0,4% hiánycsökkenést jelent jövőre
- EB-javaslat:"pszichés, morális oldalon is ront a helyzeten"
- Balról is kritizálják a magyar uniós biztost
- A norvégok a jövedelmük 200%-ára adósodtak el
- Elemző: amúgy is kétséges, mennyire hatékony az EU-támogatás
- Január: tavalyinál 122 Mrd-dal többet kasszírozott az állam
- Rehn: Orbán levelében nem volt konkrét közlés a változásra
- Az unióra hivatkozva nem csökkentik a benzin adóját
- A görögök már a világ legrosszabb államadós-besorolásban
- Az 1,2 milliárd forintos kommunikációs többletpénz okai
- Megszűnt a hiányszakmák képzésének kiemelt támogatása
- Már országos az influenzajárvány
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Nagy Márton
a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási igazgatója Korábbi adásaink





