Globális válságtanácskozás: Bush európai vezetőkkel ült össze

Gazdasági Rádió, MTI, 2008. október 7. 19:36
George Bush amerikai elnök a brit és olasz kormányfővel, valamint a francia elnökkel egyeztetett a pénzügyi válságról, összehangolt lépéseket sürgetve annak megoldásához - közölte a Fehér Ház.

Bush nyitott a globális gazdasági válsággal kapcsolatos nemzetközi csúcstalálkozó ötlete iránt, amelyet korábban a francia elnök javasolt - tájékoztatott Dana Perino szóvivő azután, hogy Bush beszélt Gordon Brown brit és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel, valamint Nicolas Sarkozy francia elnökkel.

Az amerikai elnök beszámolt az európai vezetőknek azokról a lépésekről, amelyeket Washington tesz, hangsúlyozva a nemzetközi együttműködés fontosságát.

A vezető ipari országok G7-es csoportjának pénzügyminiszterei a hét végén Washingtonban találkoznak a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank őszi közgyűlésén. A szóvivő úgy fogalmazott, Bush azért egyeztetett az európai vezetőkkel, mert "biztosítani szeretnénk, hogy mindenki ugyanazon az oldalon áll az eredményes találkozó érdekében".

Dana Perino a gazdasági kilátások kapcsán megjegyezte: "a következő negyedév nem ígérkezik valami fényesnek", az amerikaiak nem fognak sok befektetési lehetőséget keresni.

A szóvivő azt is mondta, hogy Bush elnök megérti az amerikaiakat, akik a gyerekeik taníttatására vagy a nyugdíjas éveikre félretett megtakarításaik sorsa miatt aggódnak, akik a pénzügyi zavarok miatt az utóbbi hetekben félni kezdtek. A Fehér Ház elégedett azzal, ahogy az európai szövetségesek együttműködnek a pénzügyi válság leküzdése érdekében.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19852
1.00 %
 
MOL
20350
0.39 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4130
0.98 %
 
RICHTER
39395
2.05 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.40
-0.30
 
USD/HUF
218.16
-0.38
 
CHF/HUF
239.00
-0.74
 
EUR/USD
1.3263
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.42
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu