Strauss-Kahn: a világgazdaság már kis híján recesszióba fordult
Gazdasági Rádió, MTI, 2008. október 10. 06:15"Aktiváltam a rendkívüli eljárásokat, hogy az IMF gyorsan tudjon reagálni (...) hogy választ adhasson azokra a problémákra, amelyek néhány felzárkózó országban kialakulhatnak" - fogalmazott. Leszögezte, hogy "az IMF kész bármilyen kérést teljesíteni, amely a problémákkal küzdő országoktól érkezik".
Strauss-Kahn a Világbank és az IMF hét végi csúcstalálkozója előtt arról beszélt: a világ vezetőinek az a fő feladatuk, hogy helyreállítsák a globális piacokon a bizalmat.

Strauss-Kahn szerint a világgazdaság már kis híján recesszióba fordult, de gyors és erőteljes, nemzetközileg koordinált cselekvéssel a terjedő válság megfékezhető. Minden külön lépést kerülni kell, sőt, talán el is kell ítélni - hangsúlyozta egy nappal azután, hogy Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter éppen azt közölte: Amerika nem egyeztet más országokkal a pénzügyi mentőintézkedésekről, minden államnak a saját útját kell járnia.
Robert Zoellick, a Világbank elnöke tegnap a protekcionizmustól óvta a világ gazdaságait. Szerinte a válság elmélyüléséhez vezetne, ha az egyes országok a kereskedelmi akadályok irányába mozdulnának el. Az országoknak tudatosítaniuk kell, hogy "a protekcionizmus veszélyei súlyosbíthatják a pénzügyi piacok romlását" - mondta.
Friss híreink
- Állami segítség az elbocsátott Nokia-dolgozók elhelyezésére
- Nem csak a végtörlesztés növelte a januári ingatlanforgalmat
- Távmunka felhőben: robbanás előtt a crowdsourcing
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Javuló esély az idei recesszió elkerülésére
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
- Nincs pénz a Malév-utasok 35 milliárdos kártalanítására
- 130 ezer dolgozó bérkompenzációja inog
- Orbán: megrendítő volt a 2011-es év
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





