A görög kormányfő szerint is billeg az euróövezetben maradás
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. január 3. 16:36Úgy fogalmazott: "alá kell írni a második megállapodást, különben kikerülünk a piacról, az euróövezetből". Az európai uniós tagállamok vezetői, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) október végén állapodott meg egy második, 130 milliárd eurós mentőcsomag folyósításáról. Az első 110 milliárd eurós mentőhitelről 2010 májusában döntöttek a szervek. A második program végrehajtásához mindazonáltal Athénnak további kiigazítást kell végrehajtania. Az új, Lukasz Papadémosz vezette görög kormány a 2013-15 időszakra 6 milliárd eurós megszorítást helyezett kilátásba.
A nemzetközi hitelezők, illetve a görög szakértők között január közepén kezdődnek a tárgyalások. Kapszisz kedden elmondta: "van esély arra, hogy további intézkedéseket kell elfogadni. Ezt nem lehet kizárni." Kijelentette: "az elkövetkező 3-4 hónap a legfontosabb (a válságkezelés szempontjából), és éppen ezért jött létre ez a kormány". Lukasz Papadémosz, az Európai Központi Bank korábbi alelnöke november 11-én vette át a kormányfői pozíciót azt követően, hogy elődje, Jeórjiosz Papadémosz lemondani kényszerült, miután népszavazást kezdeményezett a második mentőcsomag kérdésében.
Kapcsolódó cikkek
- "Felesleges az euróövezet szétesésével riogatni"
- Már több mint a fele görög adósságra keresztet lehet vetni
- Varsó leállítaná az unió támogatását, ha romlana a gazdasága
- A britek hajlandóak pénzt nyomni az unióba
- Merkel tényként kezeli a közös költségvetési politikát
- Mély globális recesszióval fenyeget az euróválság
- A görögöknél még mindig emelkedik a hozam
- Csaknem megfeleznék a magánhitelezők felé a görög adósságot
- Matolcsy euróövezeti tagsággal számol
- Jöhet a költségvetési unió?
Friss híreink
- NGM: jól működik a bérkompenzációs rendszer
- Óriásit ugrott a forint
- Elkerüli a széles nyomtávú vasút Magyarországot?
- Magyarország eredményes a veszélyes termékek felkutatásában
- Megugrott az ipari termelés az Egyesült Államokban
- Nemzeti védjeggyé válhat a Hotelstars
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Bankártanácskozás a hitelminősítők hatalmáról
- Pontosítanák a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt
- A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Tranzakciós illeték - Patai: lesz megállapodás a kormánnyal
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Új Btk: "egységes és korszerű törvénykönyv a cél"
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




