Még több pénz kell a görögöknek

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. január 28. 22:05
Görögországnak a tervezettnél 15 milliárd euróval több támogatásra van szüksége, a következő segélycsomagban így összesen 145 milliárd eurót kell elhelyezni a nemzetközi hitelezők Athénban tárgyaló küldöttsége szerint - írta a Der Spiegel című német hetilap online kiadása.

Az Európai Unió (EU), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) trojkának nevezett hármasának képviselői alig néhány napja érkeztek ismét a görög fővárosba, hogy megvizsgálják a reformok állását. Tapasztalataik szerint a gazdasági válság mélyülése miatt 15 milliárd euróval nőtt a finanszírozási szükséglet tavaly október óta, amikor a nemzetközi szervezetek döntést hoztak a 130 milliárd eurós második görög mentőcsomag összeállításáról. Az időközben keletkezett lyukat nem lehet magánhitelezői forrásból származó eszközökkel befoltozni - vélik a küldöttségben a Spiegel szerint.

Közben a német kormánykoalíció pártjaiban egyre növekszik az ellenállás Görögország támogatásának folytatásával szemben. "Nincs több pénz, ha leállnak a reformok" - foglalta össze a bajor CSU véleményét Horst Seehofer, a párt elnöke. "Nem kaphat több segítséget Görögország, ha nem hajtják végre a tervezett reformokat" - tette hozzá. Rainer Brüderle, a liberális FDP parlamenti frakcióvezetője a Spiegelnek azt mondta: "a szolidaritás nem egyirányú utca", az EU-nak hajthatatlannak kell maradni és "ki kell követelni a szükséges szerkezeti átalakításokat."

A Financial Times szerint vannak, akik még tovább mennek, a brit gazdasági lap szombaton azt írta, hogy a német kormány szeretné, ha Görögország a következő segélycsomag fejében átadná az adóztatással és a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos döntések feletti szuverenitását egy euróövezeti "költségvetési biztosnak".

 
 
article pic 180 milliárd forintra vár megoldást az Európai Bizottság A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint, ha a kormány 2013-ig teljesíti azt a mintegy 180 milliárd forintos lefaragást, amellyel Magyarországnak az államháztartási hiányt sikerül leszorítania a bevállalt 2,2 százalékra a GDP-hez mérten, jó eséllyel még hozzáférhet az ország a most befagyasztott, 2013-ban esedékes kohéziós pénzekhez.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
0
0.00 %
 
MTELEKOM
0
0.00 %
 
OTP
0
0.00 %
 
RICHTER
0
0.00 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.43
-0.44
 
USD/HUF
217.25
-0.81
 
CHF/HUF
239.23
-0.29
 
EUR/USD
1.3278
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
122.72
-3.06 %
 
Arany
1752.00
0.23 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 23.
csütörtök,
18:05
 
Nagy Márton
a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Kormánypárti politikusok nyilatkozata alapján vita bontakozott ki arról, meg lehet-e élni 47 ezer forintból.
A közfoglalkoztatásban jelenleg nyújtott nettó 47 ezer forint éppen megfelelő.
A sokszor értelmetlen közfoglalkoztatási munkák miatt jobb volt a korábban nyújtott, mintegy 28 ezer forintos segély.
A 47 ezer forintból valóban nem lehet megélni, ezért ennél nagyobb pénzhez kellene jutni még közmunkával is.
A munkanélküliek bármilyen állami támogatása csak növeli az állástalanok számát.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu