180 milliárd forintra vár megoldást az Európai Bizottság
Gazdasági Rádió, MTI, 2012. február 22. 22:32Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének vezetője azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság azt javasolta szerdai döntése alapján, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.
Magas István emlékeztetett arra, hogy ezzel a döntéssel az Európai Unió saját hitelességének védelmében is rákényszerült arra, hogy Magyarország irányában már egy erősebb, úgynevezett "hiteles fenyegetést" (angolul credible threat) alkalmazott, amikor kilátásba helyezte egy nagyobb összegű kohéziós forrás zárolását. A döntés ebben az esetben azt jelenti, hogy miután Magyarországnak már 2011-re kellett volna teljesítenie az EU korábbi előírásait, immáron az új és szigorúbb, "hatos" szabálycsomag szerint lépett az Európai Bizottság. A határozat mögött az áll, hogy Magyarország 2004 óta folyamatosan túlzott deficit eljárás alatt áll, így valójában az Európai Bizottság kénytelen volt meglépni ezt - a viszonylag még - enyhébb büntetést, hisz itt a forrásoknak a részleges befagyasztásáról van szó - emlékeztetett rá a professzor.

Magas István úgy vélte: ha a magyar kormány rövidesen, tételesen és hihetően bemutatja azt, hogyan faragja le azt a mintegy még 180 milliárd forintot, amellyel 2013-ban az államháztartás deficit GDP-arányos hiányát 2,2 százalékra viszi le, akkor jó eséllyel még hozzáférhet az ország a most befagyasztásra ítélt uniós pénzekhez is. Több megoldás is lehetséges - mondta a professzor, így a kiadási oldal 90 milliárd forintos csökkentése és a bevételi oldal 90 milliárd forintos megemelése, vagy valamilyen más kombinációban, de az egyenleg 180 milliárd forintos lefaragása szükséges. A professzor optimistán úgy látja, hogy a végső szót még nem mondta ki az Európai Unió a kohéziós pénzek visszatartásáról.
Kapcsolódó cikkek
- Az új kormányrendelet 0,4% hiánycsökkenést jelent jövőre
- EB-javaslat:"pszichés, morális oldalon is ront a helyzeten"
- Balról is kritizálják a magyar uniós biztost
- Elemző: amúgy is kétséges, mennyire hatékony az EU-támogatás
- Rehn: Orbán levelében nem volt konkrét közlés a változásra
- A magyar uniós biztos feltétellel ismerteti állásfoglalását
- Szijjártó: növekedés és adósságcsökkentés cáfolja az uniót
- Matolcsy: marad a 2012-es büdzsé
- Az unió jóváhagyta az FHB állami támogatását
- 150 milliárd forint bukhat az uniós támogatásból
Friss híreink
- NGM: jól működik a bérkompenzációs rendszer
- Óriásit ugrott a forint
- Elkerüli a széles nyomtávú vasút Magyarországot?
- Magyarország eredményes a veszélyes termékek felkutatásában
- Megugrott az ipari termelés az Egyesült Államokban
- Nemzeti védjeggyé válhat a Hotelstars
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Bankártanácskozás a hitelminősítők hatalmáról
- Pontosítanák a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt
- A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Tranzakciós illeték - Patai: lesz megállapodás a kormánnyal
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Új Btk: "egységes és korszerű törvénykönyv a cél"
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




