Észak-Magyarországon razziázott az APEH

Gazdasági Rádió, MTI, 2008. november 18. 14:53
Mintegy 9 millió forintnyi bírságot szabott ki, 6 üzletet zárt be, illetve egy adózó tevékenységét is felfüggesztette az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, elsősorban a virág és koszorúárusokra, illetve a színesfém-kereskedőkre kiterjedő vizsgálata alapján.

Hajas Tamás elmondta, hogy emellett október végén és november elején fokozottan vizsgálták a bevásárlóközpontokat és a nagyobb üzletházakat is. 

A bevásárlóközpontokban elsősorban a ruházati kereskedők, közöttük különösen a távol-keleti árukat forgalmazó vállalkozások, valamint a vendéglátóegységek álltak az ellenőrzések fókuszában - tette hozzá. 

A vizsgált adózók mintegy 15 százaléka nem adott nyugtát a próbavásárlások során, illetve több esetben be nem jelentett alkalmazott foglalkozatását tárták fel az ellenőrök. 

Ugyanakkor a virág- és koszorúárusok körében lefolytatott ellenőrzések során jellemzően a közterületeken árusítók vétettek az adószabályok ellen - fűzte hozzá. 

Közlése szerint a színesfém forgalmazás vizsgálata állandó aktualitással bíró feladat az APEH számára is, összefogva a társhatóságokkal. 

Az akciócsoportok ezúttal is találtak illegálisan, adóhatósági bejelentkezés nélkül működő felvásárlót. Illetve a színesfém telepeken jellemző, hogy nem tudják igazolni a felvásárolt anyagok eredetét - közölte Hajas Tamás.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19834
0.91 %
 
MOL
20320
0.25 %
 
MTELEKOM
539
0.37 %
 
OTP
4129
0.95 %
 
RICHTER
39475
2.25 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.29
-0.41
 
USD/HUF
218.01
-0.53
 
CHF/HUF
238.94
-0.80
 
EUR/USD
1.3260
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.33
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu