Hozd haza a pénzed, és az APEH is békén hagy!
Gazdasági Rádió, Napi Gazdaság, 2008. november 20. 06:36Néhány befolyásos személy sikeres érdekérvényesítését sejtik adószakértők a parlament gazdasági bizottságának javaslata mögött, amely szerint adókedvezményt kapnának az offshore cégekből származó vagyont hazahozók - írja a Napi Gazdaság.
A javaslat alapján az adókedvezmény feltétele az lenne, hogy a haza utalt tőke vagy osztalék felét két évig tartsák állampapírokban, a javaslat kidolgozói így akarnak likviditást lehelni az állampapírpiacba. A hazautalt tőke 75 százaléka lenne leírható a társasági adóból, az szja 25 százalékos osztalékadóját azonban megfizetnék az érintettek. A tervek szerint a hazautalt tőke és osztalék forrásával kapcsolatban az adóhatóság nem vizsgálódhatna és nem élhetne utólagos adómegállapítással.

A lapnak nyilatkozó szakértők úgy vélik, nem sok "megtérőre" lehet számítani, mert e cégek tulajdonosainak nem napi fogyasztásuk fedezésére kell az offshore cégekből származó jövedelem, ráadásul a kedvezménnyel élőknek egyben vállalniuk kell a nyilvánosságot az adóhivatal előtt.
Ugyanakkor az offshore-tulajdonosok is inkább biztonságban érezhetik a pénzüket itthon a válság közepette, amikor az EU és az USA egyre határozottabban lép fel az offshore-technikákkal szemben - írja a lap. Az uniós szankciók miatt a kedvezmény például nem alkalmazható az andorrai, a monacoi illetve a liechtesteini offshore-cégekre, illetve bűncselekményekből származó jövedelmekre.
Friss híreink
- Állami segítség az elbocsátott Nokia-dolgozók elhelyezésére
- Nem csak a végtörlesztés növelte a januári ingatlanforgalmat
- Távmunka felhőben: robbanás előtt a crowdsourcing
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Javuló esély az idei recesszió elkerülésére
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
- 130 ezer dolgozó bérkompenzációja inog
- Orbán: megrendítő volt a 2011-es év
- Munkahelyteremtés: középpontban a kis- és középvállalkozások
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





