A beruházások gyorsításával mentenék a munkahelyeket

Gazdasági Rádió, 2008. december 4. 18:26
A kormány felgyorsítaná a munkahelyet teremtő nagyberuházásokat, hogy ezzel is enyhítse a foglalkoztatási feszültségeket. A válságövezetekről szóló döntések összehangolásáért felelős kormánybiztos elmondta: az előző hónapokhoz képest 21 ezer fővel nőtt az álláskeresők száma, ezért a munkaügyi tárca három ajánlást tett a munkahelyek megtartása érdekében. A beruházások felgyorsításán kívül a javaslatok közt szerepel még a szabad munkaidő keretre vonatkozó szabályozás módosítása és a csökkentett idejű foglalkoztatás.

A kormány tegnapi ülésén tárgyalta meg a válság nyomán kialakuló foglalkoztatási feszültségek enyhítését célzó intézkedéseket. A gazdasági válságövezetekkel kapcsolatos kormányzati döntések összehangolásáért felelős kormánybiztos a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: egyrészt átbeszélték a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, másrészt egyeztettek azokról a lehetőségekről, amelyekkel elkerülhető a csoportos létszámleépítések egy része. A szociális és munkaügyi tárca ezt megelőzően már felmérte a foglalkoztatásban bekövetkezett változásokat.

A kormánybiztos szerint a piacvesztés által fenyegetett vállalkozásoknak minden olyan támogatási lehetőséget meg kell ragadniuk, amellyel megtarthatnak munkahelyeket. A szakértő úgy látja, hogy a létszámleépítések leginkább az elektronikai ipart érintik, ezt követően a gépipart, majd a gépjárműgyártást. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ezzel kapcsolatban három konkrét intézkedésre tett ajánlást.

A kormánybiztos azt is jó megoldásnak tartaná, ha az egyes munkahelyeken helyi munkába helyezést elősegítő bizottságok jönnének létre. Ezek a testületeket segítenének a dolgozok más munkakörbe való áthelyezését, vagy nyugdíjazását előmozdítani, illetve az álláskereső támogatását kiharcolni. Tukacs István szerint emellett minél előbb tető alá kellene hozni azokat a beruházásokat, amelyek munkahelyeket teremtenek. A szaktárca harmadik javaslata a szabad munkaidő keret elrendezésére vonatkozó szabályok megváltoztatására törekszik.

A gazdasági válságövezetekkel kapcsolatos kormányzati döntések összehangolásáért felelős kormánybiztos a tájékoztatón azt is hangsúlyozta: a legjobb megoldás a munkaadók számára talán a csökkentett időben végzett munka lenne, az ezzel járó támogatások miatt. Tukacs István szerint ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a csoportos létszámleépítések ellenére az utóbbi néhány hónapban 2 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie, vagyis van, aki a válság ellenére is képes munkát találni.

Tóth Linda összeállítása

Az összeállítás hossza: 4 perc 45 másodperc

 
 
article pic A szórakoztató elektronika húzza a piacot   A szórakoztató elektronika húzza a tartós fogyasztási cikkek piacát.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
15900
-2.12 %
 
MTELEKOM
436
-3.54 %
 
OTP
3425
-3.52 %
 
RICHTER
35805
1.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
296.30
-0.18
 
USD/HUF
232.51
-0.68
 
CHF/HUF
246.61
-0.14
 
EUR/USD
1.2747
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
109.39
-3.06 %
 
Arany
1548.50
-0.51 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 05. 17.
csütörtök,
18:05
 
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Több mint egyenrangú viszonyként definiálta kapcsolatát a következő hónapokban Orbán Viktor kormányfő az IMF-tárgyalásokkal megbízott Varga Mihállyal.
Ön szerint mit lehet érteni a "több mint egyenrangú" viszonyon?
Orbán Viktor csupán a bizalmát akarta kifejezni a Miniszterelnökséget júniusig vezető államtitkárral szemben.
Orbán Viktor ezzel is tárgyalási hajlandóságát akarja kifejezni az IMF felé.
Varga Mihály teljesen szabadkezet kap a mielőbbi hitelmegállapodás érdekében.
A mondat felidézi azokat a korábbi szóbeszédeket is, miszerint az unió és az IMF szívesebben látná Vargát a kormányfői poszton, mint Orbánt.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu