A Gazdasági Rádióról

Olyan  lett, amilyennek egykor 2003. tavaszán, az Európai Unióhoz csatlakozás küszöbén a rádió alapítói megálmodták. Olyan rádióvá vált, amelyet egyaránt szívesen hallgat vállalkozó,  bankár, egyetemista,  menedzser és cégvezető. Mértékadó média, amelyre nemcsak odafigyelnek az üzleti élet szereplői, a pénzügyek,a gazdaság iránt érdeklődők, de kötődnek is hozzá, használják saját üzleti céljaik elérésére, mert  a rádió tartalmával, műsoraival, hasznos szolgáltatásaival  a hallgatóit igyekszik segíteni.

Öt év alatt sok minden változott. A Gazdasági Rádió ma már nemcsak az ország központi régiójában, Budapesten és Pest megye legtöbb településén szól a 105,9 MHz-en,  hanem balassagyarmati székhellyel Nógrád megyében a 95,7 MHz-en,  egri székhellyel Heves megyében a 100,7 MHz-en, valamint Borsod- és Hajdú Bihar megye számos településén is. 

Sokak kitartó, kemény munkájának eredményeképpen, a munkatársak tehetségének köszönhetően sikeres rádióvá, a médiavilág hatékony szereplőjévé, számon tartott tényezőjévé vált.  A szerkesztőség és a rádiószervezés alapfilozófiája azonban változatlan maradt: mindig legyenek reális, megvalósítható  terveid, a  hasznosságot és a minőséget tartsd mindig szem előtt, járd a magad útját, s egyszer sok társad lesz.

A Gazdasági Rádió elérhetősége

1133 Budapest, Váci út 78/b

Telefon: 888-15-00

Fax: 888-15-01

E mail: szerkesztoseg@gazdasagiradio.hu

 
 
article pic A szórakoztató elektronika húzza a piacot   A szórakoztató elektronika húzza a tartós fogyasztási cikkek piacát.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
15900
-2.12 %
 
MTELEKOM
436
-3.54 %
 
OTP
3425
-3.52 %
 
RICHTER
35805
1.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
296.38
-0.10
 
USD/HUF
232.57
-0.62
 
CHF/HUF
246.67
-0.08
 
EUR/USD
1.2747
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
109.35
-3.06 %
 
Arany
1548.50
-0.51 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 05. 17.
csütörtök,
18:05
 
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Több mint egyenrangú viszonyként definiálta kapcsolatát a következő hónapokban Orbán Viktor kormányfő az IMF-tárgyalásokkal megbízott Varga Mihállyal.
Ön szerint mit lehet érteni a "több mint egyenrangú" viszonyon?
Orbán Viktor csupán a bizalmát akarta kifejezni a Miniszterelnökséget júniusig vezető államtitkárral szemben.
Orbán Viktor ezzel is tárgyalási hajlandóságát akarja kifejezni az IMF felé.
Varga Mihály teljesen szabadkezet kap a mielőbbi hitelmegállapodás érdekében.
A mondat felidézi azokat a korábbi szóbeszédeket is, miszerint az unió és az IMF szívesebben látná Vargát a kormányfői poszton, mint Orbánt.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu