EKG - egészségügyi magazin

Gazdasági Rádió, 2011. június 21. 16:35
Szerkesztő-műsorvezető: Péli Nagy Kata
Minden kedden a 16.30-as hírek után

A műsorsorozat célja, hogy olyan szakmai fórumot teremtsen, amely kifejezetten az egészségügyi szektor szereplőinek nyújt kommunikációs felületet hozzászólások, háttérelemzések, ismeretterjesztő információk átadására, célirányosan megszólítva a kormányzati és az üzleti döntéshozókat.

Megszólaltatjuk a gyógyszergyártókat és forgalmazókat, a kórházak felelős vezetőit, az egészségpénztárakat, a különböző betegképviseleteket, a biztosítási szektor szakértőit és a kormányzati szervek képviselőit. A műsorsorozat foglalkozik az egészségügyi reform főbb elemeivel, azok megvalósulásának eredményeivel, gazdasági hatásával és az egészségügyben érdekelt vállalatok versenyképességének alakulásával.

Példákon keresztül ismertetjük meg a hallgatókat azzal, hogyan oldották meg a hasonló gondokat az EU tagállamaiban és milyen alternatívák mutatkoznak nálunk.

Az egészségügyi innovációk és kutatások eredményei, a gyógyítás új útjai szintén megjelennek a műsorban napra kész információkat nyújtva a gyógyítóknak és a betegeknek egyaránt.

A hanganyagra kattintva meghallgathatja a 2011. június 21. műsort.

 
 
article pic A szórakoztató elektronika húzza a piacot   A szórakoztató elektronika húzza a tartós fogyasztási cikkek piacát.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
15900
-2.12 %
 
MTELEKOM
436
-3.54 %
 
OTP
3425
-3.52 %
 
RICHTER
35805
1.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
295.86
-0.62
 
USD/HUF
232.16
-1.03
 
CHF/HUF
246.25
-0.50
 
EUR/USD
1.2748
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
109.38
-3.06 %
 
Arany
1548.50
-0.51 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 05. 17.
csütörtök,
18:05
 
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Több mint egyenrangú viszonyként definiálta kapcsolatát a következő hónapokban Orbán Viktor kormányfő az IMF-tárgyalásokkal megbízott Varga Mihállyal.
Ön szerint mit lehet érteni a "több mint egyenrangú" viszonyon?
Orbán Viktor csupán a bizalmát akarta kifejezni a Miniszterelnökséget júniusig vezető államtitkárral szemben.
Orbán Viktor ezzel is tárgyalási hajlandóságát akarja kifejezni az IMF felé.
Varga Mihály teljesen szabadkezet kap a mielőbbi hitelmegállapodás érdekében.
A mondat felidézi azokat a korábbi szóbeszédeket is, miszerint az unió és az IMF szívesebben látná Vargát a kormányfői poszton, mint Orbánt.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu